Csakúgy, mint elsőfékes társánál, a Shimano mérnökei az Exage MRB hátsófékes változatánál is teljes átalakítást végeztek a híres előd, az Exage MRA modellhez képest. Az Exage 3000 HS MRB orsó a harcifékes orsók új generációját testesítni meg. A nagysebességű orsó áttétele 6,2:1 és egyetlen hajtókar fordulat során 90 centit csévél fel. Ezt kifejezetten azoknak a matchbotos horgászoknak ajánljuk, akik a versenyzés gondolatával is kacérkodnak. Ekkor ugye minden másodperc számít! Szinte mindent tud, mint régi – de lényegesen drágább – elődei. Az orsó fékerejét, a hátsó részen található tekerőgombbal tudja pontosan beállítani. Ha fárasztás közben ez módosításra szorul, akkor sem kell elállítani, hiszen a felette található billenőkar (harcifék) elfordításával, ezt szükség szerint még tovább lehet finomítani, vagy keményíteni. Ez a páratlan megoldás, a létező legprecízebb hangolású fékrendszer megalkotását tette lehetővé. A Shimano dupla-harcifék rendszere a világon a legtökéletesebb! Esztétikus megjelenése már első pillantásra ámulatba ejtő. Tulajdonságai és belső szerkezete pedig, még szépségét is felülmúlják. Hidegen megmunkált alumínium dobja és fém pótdobja erős és könnyű. A megnevezésben található „MRB” pedig a sekély matchdobra utal. Így nem kell a vékony főzsinórból sem több száz métert feleslegesen felcsévélni! A 4 darab extra S SUS golyóscsapágy, a tűgörgős csapágy és a Zink Diecast meghajtó rendszer lenyűgözően sima futást biztosít, miközben ellenáll a rozsdának, oxidációnak és a mechanikai behatásoknak is. Ez az orsó, még a legzordabb körülmények közepette is képes hosszú időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtani! A CAP típusú dupla hajtókar teszi teljessé az orsót. A dobok zsinórtároló kapacitása: 0,16 mm / 170 m. |